Tíz éve kezdődött az egyik legismertebb magyar séf, Pesti István számára az a tatai kaland, amely azóta két Michelin-csillagot ért. Mi tartja ott, mi tartja a konyhában, és mit hiányol a magyar konyhából? Erről is beszélgettünk vele, és közben megnéztük, milyen a csúcsgasztronómia, ha igyekszik egyáltalán nem foglalkozni az aktuális trendekkel.
A magyar gasztronómia meghatározó szereplői alapítottak közös vállalkozást.
A Michelin csak tavaly merészkedett ki a fővárosból, a hazai gasztronómia másik legfontosabb díja, a Dining Guide Étteremkalauza esetében mostanra már a vidéki helyek kerültek előtérbe.
Átalakul, vagy ha úgy tetszik bezár a világ legjobb éttermeinek egyike, az egyszerűséget és frissességet középpontba helyező északi konyhát világtrenddé formáló Noma. A fejlemény felizzította a fine dining fenntarthatóságával kapcsolatos vitákat, akár a gazdasági, akár az emberi vonalat nézzük, de felmerül az is: melyik irányzat lehet a mérvadó a csúcsgasztronómiában a skandináv módi után, amely a korábbi molekuláris irányból a természetközeliség felé irányította a trendet.
Az első magyarországi Michelin-kalauzban két vidéki étterem is csillagot kapott: az esztergomi 42 és a tatai Platán Gourmet, utóbbi mindjárt kettővel lett gazdagabb. A két étterem séfjével, Barna Ádámmal és Pesti Istvánnal beszélgettünk a vidéki és általában a magyar gasztronómiában rejlő lehetőségekről.
Nem gondoljuk, hogy most alapjaiban rázkódik össze a hazai gasztro világ, de mégsem ékes anyanyelvünkön kínálkozott a legmegfelelőbb szó a hír hallatán.
